A minőség a siker garanciája: ez a jelmondata a cégnek, amely megbízható termékekkel és szolgáltatásokkal az implantológiai piac meghatározó szereplőjévé vált az elmúlt években. Az Alpha Implant Fogászati és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, Erdélyi Attila nagy várakozásokkal tekint az idei Dental World rendezvényre.

– Az idei konferencia már a sokadik a cég életében, így már jól felkészülten várjuk a kiállítást – mondja az ügyvezető. – A helyszín ideális, a résztvevő előadók névsora impozáns. Bár a mai napig az Alpha-Bio Tec a fő termékünk, szeretnénk bemutatni más partnereink eszközeit, gépeit, anyagait is, például a Hu-Friedy-t, Ostogenics-t, Osstell-t, DAS-t. Kialakítunk egy közösségi teret is, a könnyedebb kikapcsolódásért. A „buborék bárban” megvitathatják a vendégek az aktualitásokat és az újdonságokat.

– Milyen előadások, workshopok lesznek?
– Alapvetően az implantátumrendszerhez kapcsolódó kurzusokat tervezünk, ebből kettő lesz, némi tematikai változással a korábbi évekhez képest. Új előadókat is hívtunk, többi között a Pécsi Tudományegyetemről dr. Marada Gyulát. A 3M-mel együttműködésben Dr. Jász Máté tart majd egy előadást és találkozhatnak a vendégek dr. Oberna Ferenccel is egy sebzáró kurzuson, ami a korábbi rendezvényeken is nagyon sikeres volt. A tavaszi félévben elkezdtünk egy három részre felosztott implantológia alapkurzust, amit év végén megismétlünk, dr. Kemper Róbert, dr. Gál Miklós Ádám és dr. Chikány Tamás közreműködésével. Újdonság lesz, hogy külön előadást szerveztünk dentálhigiénikusoknak, és fogászati asszisztenseknek. Az a célunk, hogy ne csak az orvosok, hanem a mellettük dolgozó szakemberek is megismerjék a termékeinket.

– Mi volt a legnagyobb esemény a cége életében az elmúlt egy évben?
– A legnagyobb esemény, hogy tovább erősödött az orvos látogatói csapatunk. Hét kolléga dolgozik ezen a területen, lefedve Magyarországot. Két munkatársunknak az a feladata, hogy új ügyfeleket keressenek fel és minél többen kaphassanak első kézből információkat.

– Mit tart a cége életében a legnagyobb eredménynek?
– A legfontosabb eredményünk, hogy az Alpha-Bio Tec rendszer piacvezetővé vált Magyarországon. Ennek oka a legjobb ár/érték arányban keresendő, ugyanis egy olyan egyszerűen használható, magas minőségű és kedvező árú implantátumot ajánlunk a felhasználóinknak, amely megfelel az elvárásaiknak. A rendszer minőségét a Nobel Biocare-háttér biztosítja, hiszen leányvállalatként ugyanazoknak a követelményeknek kell megfelelnünk a gyártás és a minőség-ellenőrzés során. Számunkra legfontosabb az ügyfeleink elégedettsége, ezt igyekszünk elérni az azonnali kiszolgálással, a különböző kurzusok szervezésével és a rugalmas garancia-feltételekkel is.

– Az elmúlt évtizedben az implantológia piaca is komoly átalakuláson ment át hazánkban, sokan megjelentek itt, illetve sokan távoztak. Mit gondol erről a folyamatról?
– Véleményem szerint az orvosok számára az a legfontosabb hosszú távon, hogy megbízható partnerekkel dolgozzanak együtt. Az elmúlt évek bizonyították, hogy az Alpha-Bio Tec implantátumok kiválóan használhatóak a mindennapokban, a felmerülő igényeket képesek vagyunk kiszolgálni, és a hosszú távú együttműködés a célunk. A hirtelen megjelenő, majd eltűnő „szerencselovagok” sokat ártanak, elsősorban az orvosoknak, hiszen a páciensek velük állnak kapcsolatban. Ha már nem elérhető egy adott implantátumrendszer, de szükség lenne valamilyen protetikai elemre, az orvosnak kell megmagyaráznia, hogy miért nem tudja ellátni a betegét. Ez már rövidtávon is nagyon károsan hathat egy rendelő megítélésére. Óvakodjanak az ilyen helyzetektől!

– Milyen terveik vannak a közeljövőre vonatkozóan?
– Továbbra is elsődleges célunk ügyfeleink magas szintű kiszolgálása, ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük a vállalatirányítási rendszerünket, raktárkészletünket, a webshopot. Ez utóbbitól azt várjuk, hogy leegyszerűsítse a rendelési folyamatokat, és lehetőséget adjon az ügyfeleknek arra, hogy munkaidőn kívül is rendelhessenek. Az idei év nagy slágere, hogy megjelent az új NEO CS implantátumunk, tavasz óta elérhető a kínálatunkban.