X. Dental World Budapest, 2010. október 14-15-16.

A Dental Press 2010-ben immár tizedik alkalommal szervezte meg a fogászat nagy találkozóját, a Dental World Nemzetközi Továbbképző Konferenciát és Fogászati Szakkiállítást. 

A jubileumi program előkészítésekor az eddigi hagyományokra építve, ugyanakkor mégis megújulva, sok szakmai nóvummal gazdagítva állítottuk össze a három nap eseményeit.

A Nemzetközi Továbbképző Konferenciák 2010-ben is igen széles és színvonalas kínálatot adtak a fogászat valamennyi résztvevőjének igényeik kielégítésére, ismereteik felfrissítésére, illetve bővítésére egyaránt. A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kara Szak- és Továbbképzési Titkársága, valamint a Dental Press szervezésében rendkívül gazdag programok, akkreditált és kreditpontokat is biztosító előadások, szimpóziumok, work-shop előadások, különböző élő szájsebészeti bemutatók várták az érdeklődőket.

A Továbbképző Konferencia főbb témái voltak: a fogorvostudomány aktuális kérdései, fogpótlástan, konzerváló fogászat, CAD/CAM fejlesztések, implantológia, fogszabályozás és gyermekfogászat, parodontológia,  dentoalveoláris sebészet időszerű kérdései, esztétikai-, szájhigiéniai- és fogtechnikai ismeretek, valamint a fogászati fényképezés témaköre.

 Ebben az évben is folytatódtak a korábban már sikeresen megtartott előadás-sorozatok, így a VII. Nemzetközi Implantológiai Szimpózium, a Mosolytervezés – Smile design Szimpóziuma, a IX. Szájhigiénikus Szimpózium, a II. Fogászati Fényképezés elmélete és gyakorlata, valamint a IV. Fogtechnikus Tanulók Napja.

Újdonság volt idén a „GC” céggel közösen megszervezett I. Fogtechnikus Tanulóverseny, valamint először került sor a Fogtechnikusok Országos Szövetségével együttesen elindított  „Cirkon Grand Prix”  versenyre.

Az élő műtétek sorozatát most is különösen nagy érdeklődés fogadta, hasonlóan a már másodszorra kialakított ún. Speakers Cornert, ahol a látogatók a legkülönbözőbb marketingstratégiákról, kipróbált és működő, pácienseket informáló lehetőségekről hallhattak információkat, illetve megoszthatták saját véleményüket, ötleteiket is az ott megjelentekkel.

A rendezvény idején jelent meg Róth Lajos: Fogpótlás.tan és Hajdu Zoltán: Csak természetesen  című szakkönyve, valamint itt találkozhattak először az érdeklődők az Implantológia és az Esztétika a fogászatban tematikus lapok legfrissebb számaival is.

A Dental Press a jubileum tiszteletére adta ki a „X. Dental World - Tíz év krónikája” c. ünnepi kiadványát is, mely rövid áttekintést ad a rendezvény egy évtizedének a legfontosabb eseményeiről.

A kiállítás minden napján megjelent a díjmentes today - friss szakmai hírekkel, napi aktualitásokkal, exkluzív riportokkal s egyéb programlehetőségek kínálatával.

A Nemzetközi Fogászati Szakkiállítást a Syma 8000 m2-es csarnokában tartottuk (a továbbképző konferenciákkal változatlanul azonos helyszínen). 2010-ben  közel 200 cég bemutatta be legújabb termékeit, anyagait, eszközeit és a legkorszerűbb fejlesztéseit. A hatalmas csarnok jelentős részét a kiállítók foglalták el: a 180 standon közel 200 magyar és külföldi fogászati gyártó és forgalmazó mutatta be legkorszerűbb termékeit, berendezési tárgyait, eszközeit és anyagait, valamint ismertette újdonságait, kínálta termékeit. Jelen voltak mindazok, akik a fogorvosokban, a fogtechnikusokban, a dentalhigiénikusokban, a fogászati asszisztensekben partnereket, leendő ügyfeleket látnak.

A Dental World – ebben az esztendőben is – a fogorvostudomány, a betegellátást segítő fogászati ipar és kereskedelem nagyszabású „arzenálja” volt.

A látogatók találkozhattak a XXI. század első évtizedében megjelent szinte valamennyi technikai „csodával”, az elképesztően sokrétű eszköz-tárral és a legújabb rendszerekkel.

 A három nap eseményeit a felsoroltakon kívül még tovább színesítették a különböző termékbemutatók, szakmai prezentációk és work-shopok, az ismeretek bővítését kiválóan szolgálták a több száz képernyőn szinte állandóan „futó”, a termékek használatát és a legújabb technológiákat bemutató filmek, s hasznosnak ítélték a látogatók azt is, hogy rengeteg készüléket, berendezést közvetlenül működés közben is láthattak, illetve alkalmanként ki is próbálhattak.

A rendezvény során nemcsak a Dental World 10. évfordulóját, hanem még egy „születésnapot” is ünnepelhettünk, az idén töltötte be a harmadik X-et a Pi Dental. A közös jubileum alkalmából rendezett ünnepi műsor látványos színfoltja volt e három napnak.

2010. október 14-15-16. – e három nap ismét a fogászat szolgálatában telt el.

Az eddigi tapasztalatokat, tanulságokat levonva, a hozzánk érkező javaslatokat mérlegelve és megfogadva a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a Dental World 2011 a fogászati szakma még sikeresebb, még eredményesebb és még látogatottabb találkozója legyen!

 

Laczkó Tamás,

   a rendezvény főszervezője