VII. Fogtechnikai Szimpózium
2009. október 16. (péntek)
09.30–09.40 Köszöntő/megnyitó
09.40–10.25 Kaltenbach László: NobelProcera új rendszerének bemutatása, a szoftver lehetőségeinek ismertetése, betekintés a robotizált gyártástechnológiába
A NobelProcera világpremierje után, a magyar szakmai közönség is megismerheti a rendszer újdonságait. A
bemutatón áttekintést adunk,az új szoftver,és scanner adta legújabb lehetőségekről, mely, mind technikai, mind
fogorvosi szempontból széles skáláját adja, a különböző esetek magas színvonalu protetikai megoldásaira.
10.25–11.15 Dr. Csizmadia Katalin: Kompozit a laborban
A kompozitot „fogbarát” fizikai tulajdonságuk miatt már a 90- es évek elején megpróbálták bevezetni a gyakorlatba a porcelán inlayk kiváltására. Azonban a sikertörténet csak az elmúlt néhány évben kezdődött, annak köszönhetően, hogy a mai kompozit rendszerek mind fizikai tulajdonságaikat tekintve, mind az esztétikát illetően óriási fejlődésen mentek keresztül. Néhány területen, – ide tartozik mindenképpen az inlay, onlay restauráció – valóban a porcelán alternatívájának kell tekintenünk.
11.15–12.30 David Reay: Kerámiával még közelebb a természetességhez
Miként kombinálható az alapvető esztétika, a csúcsminőség és a gazdasági profit? Eredményes és gyors alkalmazás. Az „SLS” formula különbséget mutat és új irányelveket alkalmaz. Az előadás után gyakorlati bemutatót tart a Heraeus standon Gulyás Gyula FM Heraeus szakreferens.
14.00–15.00 Florin Stoboran: Struktúra és architektúra
Nem építészetről szól az előadás! Fókuszban az IPS e.max fémmentes rendszer és az elmaradhatatlan
cirkónium.
15.00–15.30 Dr. Csillagh Mária: A mosolytervezés fogtechnikai vonatkozásai – mosolytervezés szoftverrel
A front területre készülő, illetve a teljes mosolyátalakítás során megrendelt munkákat fogorvosnak, fogtechnikusnak egyaránt a mosolytervezés szabályainak megfelelően ajánlott tervezni, készíteni. Az elkészült munka sikere nagymértékben függ a fogorvos, fogtechnikus, páciens közti kommunikáció információvesztés nélküli áramlásától. Az előadás célja részletezni a mosolytervezés alapvető szabályait, bemutatni azt a nomenklatúra- rendszert, melynek segítségével a fogtechnikus-fogorvos-páciens között közös nyelv teremthető, valamint ismertetni a Smylist Professional szoftvert, melynek használatával a tervezett mosoly képi és írásos formában is eljuttatható a fogtechnikushoz, így a fogtechnikai munkára vonatkozó információ egyértelműen, reprodukálhatóan megvalósítható.
15.30–16.30 Kapás Zsolt: Tervezett sikerek, tervezetlen kudarcok
Napjainkban egyre nagyobb az igény a fogatlan szájak fixen rögzülő fogpótlásokkal való rehabilitációjára. Ezekkel az implantátumos pótlásokkal szemben egyre nőnek az esztétikai követelmények, ezért fontos az alapos tervezést követő, célirányos kivitelezés. Az előadás segítséget nyújt az implantációs fogpótlások tervezéséhez, és a terveknek megfelelő megoldásokat mutat be.
16.30–17.00 Tino Hannemann: Interaction: bármilyen fényviszony mellett, természetes hatású koronák készíthetők
A berlini Tino Hannemann fogtechnikus mester bemutatja az Interaction kerámia felhasználóbarát tulajdonságait. Fém szubstruktúrán, Antagon Interaction kerámiával végzett restaurációk és Sakura Interaction kerámiával végzett zirkonrestaurációk példáján szemlélteti, hogyan érhető el a szájban ez a természetes hatás. Tino Hannemann sok éves tapasztalattal rendelkezik az Interaction kerámiák területén, és a kezdetektől részt vett az Interaction kerámia kifejlesztésében. Jelenleg az Elephant Dental németországi csapatának technikai support vezetője, és szerte a világon tart Interaction kerámia kurzusokat.
Részvételi díj: 9000 Ft (Szeptember 30-ig 8000 Ft)
Helyszín: Syma Rendezvényközpont, nagycsarnok 2. terem
Szervező: Fogtechnikusok Országos Szövetsége