Dental World 2009. BONUS PROGRAM

A kiállításhoz kapcsolódó Bónuszprogramunkat 2005-ben vezettük be először, és mindig törekedtünk arra, hogy a különböző nyereményekkel is felkeltsük a vásárt látogató fogorvosok, fogtechnikusok érdeklődését. Így az értékes fogászati nyeremények mellett pl. már autót is kisorsoltunk. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján 2009-ben az a célunk, hogy ne csak néhány szerencsés nyertes jusson előnyhöz, hanem mindenki, aki a három nap alatt részt vesz a Dental World rendezvényein. Az idén több és átfogóbb kedvezményt szeretnénk adni az akcióra jelentkező cégeknek, valamint így a látogatóknak egyaránt.

Vegyen részt az Ön cége is a Dental World 2009 ideje alatt meghirdetett, 3 napos Bónuszprogramunkban!

A Dental World 2009 Bónuszprogramjának fő összetevői:

bonus1.jpg


A Today előzetes című kiadványunk, mely szeptember közepén, 10 000 példányban kerül postázásra, különleges kedvezményt today_dummie.jpgkínál azoknak a kiállítóknak, akik csatlakoznak a díjmentes programunkhoz. A Today előzetes így időben tájékoztatja majd az érdeklődőket, hogy mely cégek milyen típusú és mekkora árkedvezményt kínálnak kizárólag a kiállítás három napja alatt. Az akciós hirdetési felület ára díjmentes, azonban az előállítási, szerkesztési és postázási költség minden hirdető számára (átlag értéket számolva) fizetendő.

Így a Today előzetes és a napi Today megjelenések önköltségesen kínál 1, 1, 1/1 oldalas hirdetési felületet a Bónuszprogramhoz csatlakozó cégek számára. (Az A3-as méretű kiadványunkban (napilap méret) foglalása esetén az önköltségi ár: 1 méretű hirdetés esetén 18 500 Ft, 1 oldal esetén 35 000 Ft, 1/1 oldal esetén 65 000 Ft.)

 A Today előzetesben csak a Dental World idejére szóló akciós ajánlatok szerepelhetnek!


Egyedi hirdetésének leadási határideje legkésőbb:

2009. szeptember 1. (kedd)

Részvételi feltétel:

A Bónuszprogramhoz csatlakozott cégek a 2009-es DentalWorld ideje alatt külön, csak erre időpontra szóló egyedi akciókat ajánlanak a vásárlóknak. A programban résztvevők a belépéssel egy időben kötelezik magukat arra, hogy az extra akciós áraikon a kiállítás három napja alatt nem változtatnak, illetve azok végig érvényesek lesznek a rendezvény ideje alatt.

A jelentkezés feltételei:

2009. augusztus 28-ig csatlakozás írásban a Bónuszprogramhoz.


Fax: 202-2993, Levél: Dental Press Hungary Kft., 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9., E-mail: info@dental.hu

bonus2.jpg

 

Célunk ebben az évben, hogy minél több potenciális vásárló eljöjjön a kiállításra. Ennek érdekében egy 1000 Ft névértékű, dentalcredit_dummie.jpgDental World bankó-t juttatunk el valamennyi fogorvosnak, fogtechnikusnak. A DW bankókat biztonsági elemmel nyomtatjuk, és a programfüzettel együtt szeptember végén előzetesen terjesztjük. A DW bankót csak a csatlakozott cégek standjainál lehet beváltani. A beváltás előtt azt a felhasználónak ki kell töltenie (olvasható név, cím és email cím), valamint a bankót elfogadó cégnek le kell pecsételnie, a DW bankók csak így érvényesek. Egy személy csak egy bankót adhat le a vásárlásnál.

Bízunk abban, hogy ezzel a korábbi évekhez képest még több látogató fogja az Ön standját felkeresni!

A leadott 1000 Ft-os bankókat majd össze kell gyűjtenie, mert a kiállítás zárása után ezek ellenértékeként cége díjmentes reklámlehetőséget vehet igénybe a Dental Press kiadó bármely kiadványában 2010 februárjáig. (Pl., ha a kiállítás három napja alatt összesen 134 egyedi vásárló adja le az 1000 Ft-os Dental World bankót Önnek, akkor ebben az esetben az érvényes médiaajánlat szerint jogosult a cége: 1/4 oldal hirdetési felületre a Dental Hírekben; 1/2+1/16 oldal hirdetési felületre a Dental Laborban; 1/2+1/4 oldal hirdetési felületre a Dental Börzében.)

Részvételi feltétel:

A Dental Credit beváltó hely lehet bármelyik kiállító cég, így ennek nem feltétele a Today valamelyik számában való külön hirdetés. Lehetőség van akár csak ezen programrészhez is csatlakozni. Csatlakozás esetén a szervező cég a kiállítás weboldalán, a különböző kiadványaiban, valamint a kiállítás helyszínén is feltünteti a Dental Credit elfogadó helyeket, cégeket.

A jelentkezés feltétele:

2009. augusztus 28-ig csatlakozás írásban a Bónuszprogramhoz.

bonus3.jpg

 

Amerikában évek óta nagy siker a kupon, melyet már Magyarországon is számos cég és kiadó használ előszeretettel a vásárlás ösztönzésére. Kuponfüzetünk lényege, hogy akciós termékét vagy termékeit a pontos ár és a kedvezmény kupon_dummie.jpgmegjelölésével el tudja juttatni a potenciális vásárló, látogató részére. E füzetet a Dental HírBörzével együttfűzve postázzuk még október elején, s reményeink szerint így még több konkrét üzletet köthet majd a szakkiállítás három napja alatt.

Ha jelentkezik Bónuszprogramunkra, a kuponfüzetben az Ön hirdetési kuponját is megkapja minden potenciális kiállításlátogató!

Akciós hirdetésének anyagát 2009. szeptember 1-éig várjuk az info@dental.hu címre, hogy e füzet segítségével az Ön cégének neve, valamint hirdetése is eljuthasson több ezer leendő vásárlóhoz!


Részvételi feltéte:

A kuponprogramban való részvétel bármely kiállító cég számára elérhető. Lehetősége van, akár csak ezen programrészhez is csatlakozni. Egy kétoldalas kuponhirdetés ára: 4000 Ft+áfa.

A jelentkezés feltételei:

2009. augusztus 28-ig csatlakozás írásban a Bónuszprogramhoz.

Ha Ön is csatlakozni szeretne a kiállítási Bónuszprogramunkhoz, a jelentkezési lapon jelölje be a  'Részt kívánok venni a bónuszprogramban' mezőt!

Jelentkezését küldje el levélben, faxon vagy e-mailen 2009. július 31-ig részünkre!